Az első csók érintése olyan különleges boldog pillanat, amiből legszívesebben soha ki nem szakadna az ember. Az első csók olyan, mintha csak leomlana egy láthatatlan fal, némán, hangtalanul, de azért mégis határozottan, örökre. Az első csók
után más lesz a mosoly, amit a másiknak küldünk, és a levegőben
különös, pozitív töltésű feszültség robban, aminek láthatatlan szikrái
örömköntösbe öltöztetik a lelkedet.
~Szurovecz Kitti
Január 3. Reggel 6 óra. Első nap a suliban
a téli szünet után. Nem akarok iskolába menni. Nem akarok Dani közelébe menni.
És végképp nem akarok beszélni vele.
Szilveszter után minden
összezavarodott. Semmit sem értettem. Miért csókolt meg? Ő is érezne valamit
irántam? Valószínűleg. Hiszen akkor miért csókolt volna meg, ha közömbösen érez
irántam? A másik nagy kérdés. Én miért csókoltam vissza? Ellökhettem volna
magamtól, vagy bármi. De nem tettem. Visszacsókoltam. Ez bizonyíték arra, hogy
bennem is van szikra Dani iránt. Csak nem hagyom lángra lobbanni. Biztos jó ez
így? Helyes, hogy eltaszítom magamtól talán az egyetlen emberi lényt, akinek
fontos lehetek? Akinek számítok…
Feleslegesen gondolkozom ezen. A
buli előtt is megfogadtam, hogy nem fogok vele beszélni. Aztán tessék.
csókolóztunk.
Kedvetlenül, szinte félholtan
készülődök az iskolába. Miért kell ennek történnie velem…?
*Suliban*
Lassan vonszolom fel magam a
lépcsőn és abban reménykedek, hogy Dani nem lesz bent az osztályteremben.
Lassan nyomom le az ajtó rézkilincsét. Észrevétlenül, mint egy szellem suhanok
be és leülök Rebeka mellé.
-Szia!-köszön-Milyen volt a szüneted?
-Tűrhető. Neked?
-Egész jó. Csomó jó cuccot kaptam
karácsonyra.
-Például?
-Pólókat, nyakláncokat, sőt, még
egy új telefont is kaptam-mondja büszkén és kiveszi a táskájából az új telefonját.-IPhone
5.
-Húha-mondom-Egy vagyon lehetett.
-Hát nem igazán, fél áron kaptuk
mert a bátyám ismert valakit.
-Ühümm.-mondom.
-Te mit kaptál?-kérdezi Rebeka.
-Semmi különös. Én is ruhákat,
csokit meg könyveket.-mondom, de ez nem teljesen igaz. Olívia szokás szerinte
levágott elém 50.000 Ft-ot és elküldött, hogy vegyek, amit akarok. Amióta az
eszemet tudom, mindig ezt csinálja. Rebeka elkezd az új telefonjával szórakozni,
én pedig előpakolok az első órára. Egyszer csak belép Dani. Körbenéz és meglát.
Rögtön felém indul. Na most kellene valami „égi beavatkozás” hogy ne kelljen
vele beszélnem.
-Sziasztok! Viki, beszélhetnék
veled?
-Tőlem…
-Már mint négyszemközt-mondja és
Rebekára sandít.
-Minek is akarsz velem
beszélni?-mondom, hogy ezzel is húzzam az időt. Várok arra az „égi jelre”.
-Tudod te azt nagyon jól.-most nem
mosolyog. Mogorva. Már szinte ijesztő. Meg lehet érteni. Két alkalommal is
faképnél hagytam. Bármit, amit mondani akar, megérdemlem. Ebben a pillanatban
megszólal a csengő és belép a tanár. Dani még engem néz egy darabig majd a
helyére megy Attila mellé. Rebeka kérdőn néz rám.
-Majd elmagyarázom-suttogom. Az óra
közötti szüneteim bujkálással telnek. Mindig kimegyek a mosdóba, vagy eltűnök
valahol az alagsorban, csakhogy ne kelljen Danival beszélnem. Közben Rebekának
mindent elmondok. A csókot. A táncot. És azt, hogy elfutottam.
-És miért nem akarsz összejönni
vele?-kérdezi értetlenül.-Jófej srácnak tűnik. Nem olyan bunkó paraszt, mint a
többi fiú mostanában. Ráadásul még helyes is. És megérdemelnél egy jól működő
kapcsolatot.
-Honnan tudod, hogy jól működne?
-Biztos vagyok benne. Mindketten
kedvesek, megértőek vagytok, tele szeretettel. Ne keress kifogásokat! Legalább
próbáld meg!
-Nem lehet.
-Miért nem?
-Tudod, amit meséltem. Az is a
szerelem miatt történt. Meg a szüleim is rosszba voltak. Az egész életem egy
romlott kapcsolatra emlékeztetett.
-De nem minden srác olyan, mint aki
azt csinálta veled!
-De akkor is. Tegyük fel
összejövünk, összeházasodunk, lesz egy gyerekünk. Aztán megun engem, és
megcsal. Ebből veszekedések lesznek és tönkreteszem a gyerek életét. És ha nem
is csalna meg. Egyszer meghal. Vagy csak simán szakít velem. Az meg fáj.-Rebeka
csak hallgat. Tudja, hogy igazam van.
-Nézd, jogos, amit mondasz. De erős
lány vagy. Túléled. És különben is. Ha most nem adsz neki egy esélyt, attól még
továbbra is szerelmes lesz beléd. Az meg még rosszabb. Lehet, hogy fáj, ha vége
van, de addig jó, amíg tart.-most én hallgatok. Neki is igaza van.-Te menekülsz
a fájdalom elől. Mi lenne, ha most szembeszállnál vele?-sóhajtok.
-Nem tudom, mit kellene tennem.
-Gondold át, és dönts helyesen.-mondja,
és becsengetnek. Órán nem figyelek a tanárra. Azon gondolkozom, amit Rebeka
mondott. Tényleg meg kéne próbálnom? Nem tudom. Majd a Danival való
beszélgetésnél eldől. Úgysem kerülhetem el.
Suli után, amíg Rebeka a buszra vár
tovább beszélgetünk. Egészen addig, amíg meg nem jelenik Dani.
-Akkor most lefolytathatnánk azt a
beszélgetést?-kérdezi. Most már nem mogorva. Inkább kétségbeesett, összetört.
Némán bólintok és felállok. Utoljára még egy segélykérő pillantást vetek
Rebekára, aki tátogva „Sok szerencsét!” kíván. Danival kimegyünk az utcára.
-Megbántottalak valamivel?-kérdezi.
-Nem.
-Akkor miért futsz el mindig?-nem
válaszolok, csak hallgatok.-Nézd, ha nem akarod, hogy legyen valami közöttünk,
én megértem. De kérlek, akkor mondd a szemembe és ne csináld ezt velem.-mondja
szinte már könyörögve.
-Akarnám én, de…
-Mi de?
-Ez nem olyan egyszerű.
-Attól még elmondhatod, hátha mégis
megértem.-de nem mondom. Csak hallgatok. Sírhatnékom van. De nem engedek a
könnyeknek. Visszaparancsolom őket oda, ahonnan jöttek. A szívembe.-Az Isten
szerelmére mondj már valamit Viki!-továbbra is csak némán állok. Nem jönnek ki
szavak a torkomon. Tudom, mit akarok mondani, de nem tudom szavakba önteni.-Jó,
értem. Nem akarsz semmit. Semmi baj. Túlélem. Szia Viki-mondja, és elindul
hazafelé. Én csak szótlanul nézek utána.
-Menj már utána!-mondja Rebeka.
Észre se vettem, hogy közben mellém állt.-Nem akarod elveszíteni. Ne hagyd
kicsúszni a karjaid közül. Ez az utolsó esélyed.-mintha a gondolataimban
olvasna.
-De…
-Semmi de. Szép pár
lesztek.-mondja. És nekem ennél nem is kell több. Igaza van. Nem akarom
elengedni. Utánfutok.
-Várj!-mondom, mire Dani
hátrafordul.-Nem az a baj, hogy nem akarom.-kezdem hadarva-Akarom én. De ha
most mi elkezdünk járni, akkor ez az egész valóságos lesz. És a valóság fájhat.
Én pedig egész életemben menekültem a fájdalom elől. De most már nem
akarok…-sóhajtok egyet. Végül csak kimondtam.-Szóval ha…
-Viki fogd már be!-mondja
mosolyogva és megcsókol. Most nem futok el. Nem kételkedek. Nem félek. Most már
tudom; jó lesz ez így.
Valaki mondja már meg Vikinek, hogy ez csak gimis szerelem!:D Hol van még az esküvő, a gyerekek, a válás (ha egyáltalán lenne)..!:D Igenis, ez ilyen egyszerű!:D Klassz fejezet lett.:)
VálaszTörlésKöszi :) Egyébként épp ezen van a hangsúly, hogy ezt a túlzó gondolkodásmódját meg kell változtatnia :)
Törlés