2013. május 29., szerda

7. fejezet: Barátság

Hosszú időbe telik, mire az ember igaz barátjának mondhat valakit, a bizalom pedig csak lépésről lépésre alakul ki.
~Nicholas Sparks
*Otthon*
Pakolok. Törölköző, tusfürdő, papucs, ruhák, fogkefe, fogkrém. Fürdőruhát is rakok. Azt mondták, lehet, hogy elmegyünk fürödni. Mi kellhet még? Telefontöltő! Előtúrom a fiókból és bedobom a bőröndbe. Rebekáék meghívtak 2 napra cserébe, amiért elvittem moziba. Őszi szünet van, tehát mindenki ráér. Kicsit gondolkoztam, hogy elmenjek-e, de végül igent mondtam. Végül is miért ne? Szerezhetek egy barátot. Olyan igazit, amilyenre mindig is vágytam. Egyszer meg kell törni a jégnek, muszáj kapcsolatot kialakítani más emberekkel. Nem lehet mindenki olyan szemét, mint a régi barátaim a volt sulimban... Ugye?
Meg egyébként is, ez is egy jó figyelemelterelés mindkettőnknek arról, ami van. Esetemben arról, ami elmúlt...
Még egyszer körbenézek a szobában. Csak nem hagyok itt semmit. Ha meg igen, akkor sincs semmi. Ha fontos, hazajövök érte. Igaz, nem szívesen, mert Olívia meghívta Istvánt mára. Amilyen szerencsétlen vagyok, még sikerül rájuk nyitnom... 
Behúzom a bőröndömet és kimegyek. Rebeka már a ház előtt vár. A város másik végén lakik, így busszal megyünk. 
-Szia!-köszön mosolyogva.
-Szia! Ó, basszus! Fent hagytam a pénzem a buszjegyre! Mindjárt jövök-mondom, és felszaladok érte. Felkapom a pénzt ami megmaradt a mozizás meg a vásárlás után-1 hónap alatt nem költöttem el azt a 8000 forintot-és visszarohanok a buszmegállóba. Pont akkor jön a busz. Felszállunk. Amíg én megveszem a jegyet, Rebeka foglalja maga mellett a helyet. A buszsofőr elég mogorva. Nem is köszön. 
Elveszem a jegyet és leülök Rebeka mellé. 
-Elég mogorva buszsofőrötök van.-mondom
-Mogorva? Amikor velem beszél mindig jókedvű. Biztos a negatív kisugárzásod rossz hatással van rá-viccelődik.
-Negatív kisugárzás? Ugyan!-legyintek-Szerinte, azért mosolyog, amikor veled beszél, mert tetszel neki. Ha érted mire gondolok-mondom sejtelmesen.
-Viktória!-szól rám.
-Tudod, amikor legkevésbé számítasz rá, elkap, felvisz a szobájába és...
-Héj! Kérlek kímélj meg az ilyen elméleteidtől, jó?-mondja vihogva és meglök. Az úton még beszélgetünk. Jóformán mindenféle hülyeségről, de jól érzem magam. Végre beszélgetek valakivel. Legutoljára Danival beszélgettem el ilyen jól, 1 hónapja. Azelőtt nem is emlékszem, mikor társalogtam valakivel. Félek az emberektől. Félek, hogy kihasználnak és megbántanak. Egyszer már történt ez velem. Csúnyán elintéztek. Azóta nem barátkozom senkivel. De most ennek vége lesz. 
Az utolsó megállónál leszállunk a buszról. Sétálunk egy utcát és megállunk Rebekáék háza előtt. Tátva marad a szám. A ház minimum három emeletes. Nagyon szép. Hatalmas, fehér keretű ablakok, flamingó színű fal. Néhol díszítésképp van rajta itt-ott egy-egy fehér csík. Ez még elegánsabbá teszi. A házat hatalmas kőkerítés öleli körbe, ami felett nem lehet átlátni. Belépünk a kovácsoltvas kapun a kertbe. A kerítés mellett szabályos kúp alakúra nyírt tuják állnak. A gyep gondosan le van nyírva. A házig egy görbe, fehér kövekkel kirakott kis "ösvény" vezet. Az ajtó valami sötét fából van. A lábtörlőre az "Üdvözlünk" szöveget hímezték. Belépünk a házba. Legalább olyan szép belülről is, mint kívülről. Nagyon tágas. Átmegyünk a nappaliba. A fal hófehér. A nappali közepén egy hatalmas plazmatévé áll egy komód tetején, vele szemben pedig egy fehér háromszemélyes kanapé, kék párnákkal. A padló márvány. A kanapé mellett kettő fotel pihen. 
A nappaliból balra a konyha nyílik. Fából van minden. A konyhapult, az étkezőasztal, a konyhaszekrények. Nagyon új és szép minden. A nappaliból jobbra egy ajtó nyílik. Az a pince. 
Az emeletre csigalépcső vezet. Ott van Rebeka szüleinek és a testvéreinek a szobája. Felmegyünk még egy emeletet a tetőtérbe. Ott van Rebeka szobája. Emeletes ággyal, tévével, dívánnyal és íróasztallal. Itt parketta van.
-Szép a ház!-mondom.
-Köszi... Hol szeretnél aludni? Fent vagy lent?
-Inkább lent. Félek a magas helyektől.
-Oké, akkor tedd le a cuccaidat és körbevezetlek!-ajánlja fel. Leteszem a bőröndöt és követem őt. Lemegyünk az első emeletre. Megmutatja a testvéreinek a szobáját.
-Niki most nincs itthon, egyetemen van-mondja-Peti pedig átment a barátnőjéhez, Ginához. Szóval csak mi vagyunk. Te, én, anyu meg apu.-az "apu" szónál kicsit elszomorodik. Az ott szemben anyu szobája, jobbra mellette meg apu van. Nem szereti a kórházat, azért van itt.-magyarázza.-Berendeztünk neki egy steril szobát, tehát ugyanaz, mintha kórházban lenne. A szomszédunk orvos, tehát ha bármi baj van, azonnal ide tud jönni.-bólintok. Kinyílik az apja szobájának az ajtaja. Anyukája jön ki rajta. Rövid, szőke haj, zöld szem, hófehér bőr. Az arca megtörtnek és szomorúnak tűnik. 
-Csókolom!-köszönök.
-Szia!-mondja. Egy kis mosolyt próbál erőltetni az arcára.-Örülök, hogy itt vagy! Érezd otthon magad! Szereted a lasagne-t? Az lesz ebédre.
-Igen, szeretem! 
-Jó. Rebeka, vezesd körbe Vikit! Mutass meg neki mindent.
-Rendben anyu!-anyukája bemegy a szobájába, mi pedig folytatjuk a "felfedezőutat" a házban. 
-Erre van egy terasz.-mondja, és kimegyünk. A teraszon van egy dzsakuzzi.-Ezért is mondtam, hogy hozz fürdőruhát.-mondja. Ezután megmutatja a konyhát, a nappalit, a fürdőt, még a pincét is megnézzük. Aztán kimegyünk a kertbe. Hátul van egy hatalmas medence, mellette hinta és csúszda. 
-Ez egy komplett strand!-mondom ledöbbenve.-Nagyon jó!
-Köszi...
-Lányok! Ebéd!-kiált ki az anyukája. Bemegyünk a házba és leülünk enni. Nagyon finom a lasagna. Ebéd után megköszönjük és felmegyünk Rebeka szobájába. Ott beszélgetünk. Kibeszéljük, az osztályt, a tanárokat, szokásos. Beszélgetünk a régi suliról. Pontosabban én nem, inkább ő. Én nem szeretek a múltról beszélni.
-Egyébként mit szeretsz, ha hogy hívnak? Viki, Viktória, esetleg Tori?-a Torinál nyelek egyet.
-Nem! Bárhogy, csak ne Torinak!-egy kicsit ingerülten mondtam.-Bocsi. Csak nem szeretem ha Torinak hívnak. Nincsenek jó emlékeim ezzel a névvel kapcsolatban.
-Semmi baj!-mosolyog. Tovább beszélgetünk. Miután kifogyunk a témákból előveszünk egy társast. Monopoly. Az egészet végigröhögjük. Rég nevettem ennyit. Miután lejátszunk egy kört Rebeka a következő ötlettel áll elő.
-Jobbra, az erdőn túl van egy halastó. Nagyon szép. Lemegyünk, megnézzük?
-Igen!
-Oké. Vegyél fel valamit, ilyenkor ősszel késő délután már hűvös van.-lemegyünk, felvesszük a kabátot és elsétálunk a tóig. Közben beszélgetünk. Mikor kiérünk, körülnézek. Szép nagy, tiszta vizű tó. A partközelben látni, hogy kisebb halak úszkálnak benne. A nádasban hattyúk fészkelnek, a tó közepén vadkacsák úszkálnak békésen a sima víztükrön. Ahogy lenyugvó nap vöröses-narancssárgás színe megfesti a vizet is, olyan, mintha egy festményben lennénk. 
-Nagyon szép-mondom.
-Én is imádom-mondja Rebeka.-Szeretek ide kijárni.-leülünk egy padra a parton és vagy 10 percig nézzük tavat néma csendben. Párszor elrepül előttünk egy-egy szitakötő. 
-És miért nem szereted ha Torinak hívnak?-kérdezi megtörve a csendet. Ettől a kérdéstől féltem.
-Hosszú és bonyolult.-adok kitérő választ.-Nem igazán szeretek erről beszélni. Maradjunk annyiban, hogy rossz emlékeim vannak ezzel a névvel kapcsolatban.-nem válaszol. Még nézzük egy darabig a tavat, majd visszamegyünk a házba. Ott megvacsorázunk majd felmegyünk a szobába. Anyukája megkér, hogy ha 10-nél tovább akarunk fent maradni, akkor legyünk csendben. Fent még beszélgetünk 1 órát, majd bekapcsoljuk a tévét. Épphogy annyi hangerőt adunk rá, hogy értsük, mit mondanak. Horrorfilmet nézünk. Este 10 után mindenhol az megy. Mikor vége, lefekszünk aludni. Rebeka még suttog nekem valamit.
-Év elején hazudtál. Lehet veled beszélgetni.-mondja. Elmosolyodok.
-De te is-vágok vissza-Mert veled is lehet.-ezután már nem szólunk semmit.
"Jó volt ez a mai nap" ezzel a gondolattal alszok el.

2 megjegyzés:

  1. végre rászántam magam, és elolvastam az elmaradt részeket :)
    nagyon tetszett mind. főleg, amikor elmentek moziba, és ott volt Dani *-*
    tehát, mint mindig, ez a rész is nagyon jó volt, és mint máskor is, várom a következő részt :))

    VálaszTörlés