2013. május 30., csütörtök

8. fejezet: Bizalom

 A barátság az égvilágon semmit nem követel, kivéve egyvalamit: őszinteséget. Csak ezt az egyet, de ez nem kevés.
~Ingmar Bergman

Egy ölelés sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek.  
~Paulo Coelho


Másnap 11-kor kelünk fel. A reggelit lekéssük, ezért megvárjuk az ebédet. Most grillezett csirkét eszünk. Ez is legalább olyan finom, mint a lasagna. Este nem voltak álmaim. Szerencsére.
Délután 2:14 van.
-Kimegyünk úszni?-kérdezi Rebeka. Először kicsit bizonytalan vagyok, de végül beleegyezek. Majd vigyázok, nehogy meglássa a hegeket.
Felmegyünk a cuccokért, átöltözünk és lemegyünk úszni. Mindenféle hülyeséget csinálunk. Versenyezünk, ki tudja gyorsabban átúszni a medencét, ki tudja tovább visszatartani a lélegzetét a víz alatt, ki ugrik szebb fejest, ki ugrik a legviccesebben a vízbe. Szinte végigröhögjük az egészet. Nagyon jól érezzük magunkat mindketten. Felszabadultak, vidámak vagyunk. Majdnem, mint az átlagos tinilányok. Erre az időre én is elfelejtem a múltam, Rebeka is az apját. Boldogok vagyunk.
Nagyjából 2 órája hülyéskedünk a medencében, amikor Rebeka anyukája behív minket, nehogy megfázzunk. Kiszállunk a vízből és magunkra tekerjük a törülközőt. Így a víz után a levegő csípős hideg szélként éri a bőrünket. Nagyon fázunk, ezért gyorsan berohanunk a házba. Ott megtörülközünk, átöltözünk és megszárítjuk a hajunkat. Először Rebeka megy. A fürdőszoba csak egy van, ezért amíg ő öltözködik, én tévézek. Mikor visszajön, fogom a hajszárítómat és elindulok, de a törülköző lecsúszik a vállamról. Van rajtam fürdőruha, de még így is látni lehet a hátamat. Rebekának elkerekednek a szemei.
-Mi... mi van a hátaddal?-kérdezi döbbenten. "Basszus"-gondolom. Pedig direkt vigyáztam, hogy ne lehessen észre venni. Hátrafordítom a fejem és a hátamra vetem a pillantásomat. Még mindig ugyanolyan csúnyák a hegek, mint voltak. Pár vonal. Csak ennyi az egész. De amikor megkaptam, pokolian fájtak.
-Ki csinálta ezt veled?-sóhajtok egyet. Nem akarom elmondani. De hazudni se akarok Rebekának. Muszáj elmondanom. El kell mondanom.
-Hát... A volt sulimban történt. Volt egy barátnőm. Legalább is annak hittem. Szandrának hívták. Elmondtam neki, hogy tetszik egy srác. Az a srác volt az osztályban a legmenőbb fiú. Tudod, gazdagok voltak, mindig márkás cuccokban járt, meg ilyenek. Tehát elmondtam neki. Másnap azzal jött, hogy beszélt ezzel a sráccal, és azt mondta, hogy ő is kedvel engem, és találkozni szeretne velem a suliudvaron órák után. Persze naivan el is hittem. Így aztán lementem az udvarra a megbeszélt időpontban.
-És nem volt ott a srác?-kérdezi sajnálkozva.
-De. Ott volt. Ott volt, de rajta kívül az egész osztály is. Elkezdtek röhögni. Aztán...-nyelek egyet.-Aztán ez a srác elővett egy kötelet. És elkezdte a hátamat ütni vele. Teljes erőből. Nagy...-könnyes lesz a szemem-Nagyon fájt... Én könyörögtem. Könyörögtem, hogy ne tegye. Kértem a többieket, hogy segítsenek. De csak néztek. Páran még röhögtek is. Aztán amikor már nem vert leköpött, és azt mondta, hogy sosem járna velem. És elment. Mindenki elment. Egyedül maradtam a földön. Nem tudom, miért csinálta. Nem tudom, mivel érdemeltem ki.-Rebeka feláll és megölel. Nem érdekli, hogy tiszta víz vagyok. Mikor elenged, még ennyit mondok:
-De, ezt légyszi ne mondd el senkinek.
-Dehogy mondom!
-Oké, kösz... Akkor... Én megyek hajat szárítani.-és kimegyek. Nem tudom, hogy jól tettem-e, hogy elmondtam. Nem tudom, hogy tovább fogja-e adni. De ennyivel tartoztam Rebekának. Tartoztam annyival, hogy megbízok benne. Remélem nem járok úgy, mint régen.
Miután megszárítom a hajamat visszamegyek a szobába. Rebeka úgy viselkedik, mintha semmi nem történt volna. Ezért hálás vagyok neki. A nap hátralévő részében jóformán semmi különöset nem csinálunk. Számítógépezünk, egymás telefonjára küldözgetünk képeket, zenéket. Egészen addig jól érezzük magunkat, amíg ordítást nem hallunk az első emeletről. Rebeka apja az. Mindketten felpattanunk. Rebeka leszalad, én messziről követem. Anyukája telefonál. Az orvost hívja. A szomszédban lakik, biztos hamar ideér... Rebeka vált egy pár szót anyukájával, majd felém jön. Ijedtnek tűnik.
-Ne...ne haragudj, most haza kéne menned.-mondja. Megértem. Felmegyek, gyorsan bedobálom mindenemet a bőröndbe és kimegyek a buszmegállóba. Rebeka most nem kísér haza. Felszállok a buszra, Rebeka pedig rohan vissza a házba. Meg vagyok ijedve. Ugye... Ugye nem halt meg az apukája? Gyorsan elkergetem a gondolatot és elkezdek zenét hallgatni. Korábban érek haza, mint ami meg volt beszélve. Benyitok a házba és lám, ki van ott. István meg Olívia. Azt hiszem épp most kezdtek el "összebarátkozni".
-Te meg mit keresel itt?-förmed rám Olívia.-Arról volt szó, hogy csak este jössz. Nem szólok semmit, csak felviharzok a szobába. Bezárkózok. Pár perc múlva-gondolom miután elküldte Istvánt-elkezd dörömbölni az ajtón, hogy engedjen be. Elhord mindennek. Kis ribancnak, meg ilyenek. Aztán elkezdi nekem magyarázni, hogy mennyi mindent tett értem, meg feladta az egész életét amikor befogadott, meg hogy tönkreteszem az életét. Én teszem tönkre az övét. Persze. Nem ő az enyémet. Áh, dehogy. Egyszer se vert meg, nagyon szeret engem, és mindig törődik velem. Legalább is másoknak ezt mondja. Hazugság. Minden szava hazugság...
Bekapcsolom a laptopot és elkezdem ordíttatni a zenét. Elnyomja Olívia ordibálását. Egy idő után megunja és abba hagyja. Úgy tűnik, ma sem megyek le vacsorázni.

2 megjegyzés:

  1. nagyoon jó lett :) történ még más is a múltjába ami kifog derülni?! :) sok barátomnak ajánlottam az oldalt :D és tetszik nekik :) ha ezzel végeztél akkor lesz másik? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen :)
      Igen, mondom, a végén minden ki fog derülni :D Egyenlőre csak itt-ott vannak/lesznek utalások a múltjára.
      Ha ezt befejeztem szeretnék írni még egy blogot, azt még nem találtam ki, miről fog szólni, de igen, valószínűleg lesz még egy blog :)

      Törlés