3. fejezet: Első nap az új suliban

Vannak olyan emberek, akiknek keressük a társaságát, mert szórakoztatónak tűnnek számunkra, mert a velük való találkozás élvezetet okoz nekünk, és előnyöket rejt magában. Viszont vannak olyan emberek, akik elől kitérünk, mert untatnak minket, mert a velük való találkozás kellemetlen érzést kelt bennünk, és attól tartunk, hogy hátrányos lehet ránk nézve, ha kapcsolatban állunk velük. 

~Kurt Tepperwein  

A 2 lány vihorászva lép be a terembe.  Ők sincsenek ünneplőben, akárcsak Roli. Az egyiken kék-sárga csíkos cicanadrág, 10 centis neonzöld magassarkú és rózsaszín spagettipántos póló van, míg a másikon testhez simuló, valamit alig takaró rózsaszín miniszoknya, sárga csipkés póló és barna saru van. Mindkettejük kezében egy kis ezüst retikül van. A miniszoknyás festett szőke, a másiknak pedig a barna hajában rózsaszín csíkok vannak. Mint a sarki kurvák, úgy néznek ki. Amint belépnek Roli leveszi a napszemüvegét és ezt mondja nekem:

-Baszki! Ezek még jobban néznek ki mint te!-én csak kérdőn ránézek, de válaszra sem méltatom.

-Lányok! Ünneplőbe kellett volna jönni! És neked is Roli!-szidta le őket az osztályfőnök.

-Oh, elnézést tanár úr, elfelejtettük-mondta a miniszoknyás és elkezdtek vihorászni. Nem értettem mi olyan vicces azon, hogy elfelejtettek ünneplőbe jönni.

-Na mindegy! Gyertek, írjátok alá ezt a papírt!

-Óóó, Kitti, autogramot kérnek tőlünk!-mondja a rózsaszín pólós lány-Igazi sztárok vagyunk!-és megint vihorásznak. Te jó ég, hova csöppentem! Gondolom, és látom az osztályfőnökön, hogy neki is ugyanezen jár az esze. Miután aláírják a papírt leülnek a Roli előtt levő padban. Ő persze rögtön odamegy hozzájuk nagyon "lazán" és elkezd "csajozni".

-Hello cicák!

-Úúú szia!-mondja a rózsaszín pólós kihívóan-Én Patrícia vagyok, ő pedig a barátnőm, Kitti.

-Hát hello Patrícia és Kitti. Van kedvetek velem sétálni a suliban, amíg el nem kezdődik az évnyitó? 

-Úúúú, hát persze!-mondja Kitti és rögtön felpattannak. Roli mindkettőjüket átkarolja, és kimennek a teremből. Az osztályfőnök rám néz, sóhajt egyet és tovább bújja a papírjait. Én elrakom a könyvemet, és várom a többi osztálytársamat. Na ennél rosszabb már tényleg nem lehet!

Ezután sorra jön a többi 9/A-s tanuló. Ők egész normálisnak tűnnek. Mind aláírják a papírt és helyet foglalnak egy nekik tetsző padban. Néhányan nagyon meg vannak illetődve az új iskola miatt. Van aki a barátnőjével/barátjával jött ide, így nincs egyedül, van kivel beszélgetnie. De jó ezeknek a hétköznapi tiniknek, akik csak nyugodtan élik az életüket! Vannak barátjaik, családjuk, sőt némelyiknek még szerelme is. Úgy irigylem őket... Ők nem szeretnek hétköznapik lenni. Az "átlagos" náluk egyenlő az "unalmassal". Pedig nagyon sok különbség van a kettő között. Te jó ég, mennyire szeretnék hétköznapi életet élni... Nevetni, sírni minden apróságon, és egy barátban megtalálni a vigaszt... De nem lehet. A múltam nem enged. Próbálok felejteni, de nem megy... 

Hirtelen meglátom Patrícia arcát magam előtt. Eléggé meglepődök. Nagyon közel hajol hozzám. Egy ideig csak néz, aztán megkérdezi:

-Hát te meg miért vagy ilyen búval baszott?-persze jó hangosan mondja, hogy mindenki hallja. Minden gyerek felénk fordul és ránk mered.-Na nem válaszolsz???-kérdezi Patrícia kissé hisztisen. Erre mégis mit válaszoljak? Gondolom magamban, de ekkor az osztályfőnök tapsol egy hangosat. Mindenki felé fordul.

-Gyerekek! Oszolj! Nincs ott Viktória és Patrícia felé semmi érdekes!-mondja, és odajön hozzánk. Leszidja Patríciát hogy mégis mit képzel magáról. Ő persze megsértődik, kivágja a hisztit és kiront a tanteremből. Ferenc bácsi csak rám néz és megy vissza az asztalához. Eddig imádom ezt a tanárt. Épp leülök amikor belép két lány. Mindketten barna hajúak, a bőrük hófehér, kék szeműek. Ugyanaz a ruha van rajtuk.Teljesen ugyanúgy néznek ki. Ikrek.

-Jó napot Tanár Úr!-köszönnek kórusban, széles vigyorral az arcukon. Ferenc bácsi elmosolyodik, és megkéri őket, hogy írják alá a papírt. Megteszik, majd az előttem lévő padba ülnek le. Az egyik épp teszi le a táskáját a földre, mikor észrevesz. Rögtön hátrafordul és bemutatkozik:

-Szia! Én Meyer Kinga vagyok, ő pedig a nővérem, Zsófi!-ekkor Zsófi is hátrafordul.

-Sziasztok! Te jó ég, hogy lehet titeket megkülönböztetni?

-Oh, nagyon egyszerűen!-mondja mosolyogva Kinga-Ha jobban megnézed a szemünket, akkor az én pupillám körül van egy kis sárga karika, Zsófié körül pedig nincs.

-Ó, értem!- visszafordulnak és beszélgetni kezdenek.Szimpatikus lányok, aranyosnak tűnnek.

Lassan megérkezik az egész osztály. Mivel nincs több szabad hely, beül mellém egy lány. Rebekának hívják. Barna haja van, nagy zöld szemei és nagyon szép arca. A bemutatkozáskor azonnal leszögezi, hogy ő csendes és kissé mogorva lány, tehát ne várjak tőle beszélgetést. Megmondtam neki, hogy én is pont ilyen vagyok, tehát jóban leszünk. Megszámolom az osztályt. 19-en vagyunk. Már csak egy ember hiányzik. Hamarosan meg is érkezik. Egy fiú. Szőkésbarna haj, igéző kék szemek és sármos mosoly. Elég jóképű...

Te jó ég, mi történt velem??? Na nehogy már megtetsszen egy fiú. Úgy sincs semmi esélyem nála. Meg amúgy is. Nem hiszek az igaz szerelemben. A szerelem egy pillanat alatt létrejön, és ugyanennyi idő alatt el is múlik. Ez csak egy érzés, egy heves reakció az agyban. Semmi jelentősége nincs. Mondhatják mások, hogy én vagyok a hülye, a pesszimista, de ez így van. A világ (sajnos) ott tart, hogy lassan már egy 6 éves is tisztában van a siralmas válási adatokkal. Nem igazán értem, hiszen régen egy életre házasodtak. Ma már nem. Ez is mutatja, hogy a szerelem nem lényeges, nem szabad elkötelezned magad egy másik ember mellett. Egyszer úgy is vége lesz. Nem szabad hagyni, hogy a szerelem határozza meg az életed. Ez a véleményem. Az élet hozta ki ezt belőlem. Mindenről így gondolkodok. Sajnos. Ez elég rossz nekem. Hiszen nincsenek igazi barátaim, nem tudok felhőtlenül nevetni vagy szórakozni. Nem járok sehová. Szabadidőmben a szobámban gubbasztok és sírok. Vagy filmet nézek. Ennyiből áll az életem. Nem is lesz több. Soha. 

-Na, gyerekek!-zökkent ki az osztályfőnök a gondolkodásomból- Hopp, hopp! Álljatok fel, és mivel mindenki megérkezett lemegyünk az aulába évnyitóra! Ha ennek vége, lesz még egy osztályfőnöki óra, aztán mehettek amerre láttok!-mindenki feláll és kettes sorban az ajtó előtt sorakozunk. Rebeka mellé állok. Közösen levonulunk az aulába. Ott meghallgatjuk az igazgató beszédét. Hosszú és unalmas. Ezután egy rövid műsor következik. Versek, és egy végzős lány éneke. Egész szép. Ezután visszamegyünk a terembe. Megkapjuk az új órarendet. Egy nyolc és egy hét óra. A többi hat. Mivel újak vagyunk az osztályfőnök körbevezet minket a suliban. Megmutatja a könyvtárat, tesitermet, büfét, orvosi szobát. Eközben mindenki beszélget, csak én és Rebeka vagyunk szótlanok. Kínos a csend köztünk, ezért megkérdezem tőle hogy miért csendes. Erre ő megvonja a vállát. Azt mondja nincs semmi a gondja, jóban van  a szüleivel, nem is váltak el. Ő egyszerűen ilyen természetű. De jó így neki. Visszakérdez, hogy én miért vagyok ilyen. Kicsit gondolkozok. Végül hazudok.

-Elváltak a szüleim.-mondom-Nagyon csúnyán veszekedtek válás előtt, és ez eléggé megviselt.

-Aha, értem.-válaszol. Vissza is érünk a terembe. 

-Na akkor mehettek haza! Holnap reggel nyolcra érjetek be! További szép napot mindenkinek!-köszön el tőlünk az osztályfőnök. Mindenki felkapja a táskáját és indul haza. Akik bejárósok, még itt maradnak amíg nem jön a busz. Én is haza indulok.

Hogy milyen volt az első nap? Eseménydús. Nem hittem volna hogy egyszerre 3 gyökér is lesz az osztályban. Bár lehet hogy van több is, csak őket még nem ismerem. Majd holnap megtudom!