4. fejezet: Második nap a suliban-Ismerkedés az osztállyal és a tanárokkal

Olyannak kell lenned, amilyen vagy, nem tehetsz semmit. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, nem tudod eltörölni egy legyintéssel. Nincs olyan varázslat, amely kitörölhetné. Megtörtént, és megtörtént örökre; most már mindig abszolút marad, lehetetlen megváltoztatni.

~Osho

*Otthon*

A tegnap után nehezen ébredek. Félek. Félek a mától. Az osztálytársaimtól. A tanáraimtól. Az iskolában nem lehetek önmagam. Nem szabad önmagamnak lennem más emberek társaságában. Csak itthon lehetek az, aki vagyok. Egy összetört,  szomorú lány aki menekül a múlt elől. De nem fut elég gyorsan.

Azt csinálom, amit minden reggel szoktam. Felkelek. Zuhanyzok. Öltözök. Reggelizek. Útnak indulok. Olívia a tegnapi összeveszés óta nem áll szóba velem. Áh, nem is volt az összeveszés. Csak megsértődött. Már megszoktam. Mindig ezt csinálja.

*Iskola*

Lassan megyek fel a lépcsőn. Semmi kedvem a mához. Bár ahogy így belegondolok soha, egyik naphoz sincs kedvem. 

Belépek az osztályterembe. Alig vannak még itt. Körülbelül heten vagyunk. Leülök a helyemre és szokás szerint olvasni kezdek. Nyolcig mindenki beér. Most senki sem késik. Első óránk fizika. Juhú...

Becsengetnek. Pár perc múlva belép a fizikatanár. Egy nő félhosszú, fekete hajjal. Elég alacsony, így meg lehet érteni, miért hord 10 centis magassarkúkat. Patrícia és Kitti persze rögtön elkezdenek sugdolózni, hogy milyen ronda, meg hogy vakondfeje van. Jó, tényleg nem szép, de miért kell utálkozni? Nem tehet róla.

-Sziasztok!-köszön fennhangon. 

-Jó reggelt kívánok!-köszön kórusban az osztály. Akárcsak az óvodában. 

-Üljetek le!-mindenki ezt teszi. A székek csak úgy csikorognak a frissen lakkozott padlón. Kiráz a hideg-Én vagyok a fizikatanárotok, Kochné Molnár Anita. Mivel én bemutatkoztam, most ti jöttök! Kezdjük el innen-és a jobb szélső padsorra mutat-és haladjunk sorban!-az első gyerek azonnal feláll és bemutatkozik. 

-Van egy érzésem hogy minden órán ezt fogjuk csinálni-súgja oda nekem Rebeka. Egyetértésemet kifejezve bólintok. 

A bemutatkozás elég unalmas. A szokásos. Mi a nevem, hol lakom, melyik suliba jártam eddig stb. Csak a neveket figyelem, hogy meg tudjam őket tanulni. Van itt mindenféle név. Krisztián, Tibor, Bence, Zsuzsa, Adél, Gréta és még egy csomó. Egyik névből sincs kettő. A bemutatkozás gyorsan véget ér, ezért az óra hátralévő részében elkezdi nekünk mondani hogy mi mindenről fogunk tanulni ebben az évben fizikából. Unalmas. Szokás szerint. 

Végre kicsengetnek. Az osztály egy emberként áll fel és kezd el beszélgetni. A tanár egy ideig még ordibál hogy el kellene köszönni, de miután senki nem figyel rá feladja és kimegy a teremből. Szünetben Rebekával beszélgetünk egy kicsit. Kinek hány testvére van, hogy hívják a háziállatodat, anyukád apukád mivel foglalkozik és a többi. Jó fej lánynak tűnik. 

Következő óra magyar. A tanár egy idegesítő kis ribi. Mindig csak ide-oda pattog és magyaráz a magyar nyelv szépségeiről. Itt nem volt bemutatkozás. Akik nagyon unják elkezdenek telefonozni. (Naná, hogy Patrícia, Kitti és Roli is közöttük van) 

Mikor kicsengetnek mindenki megkönnyebbülve felsóhajt és kimegy az udvarra. A második óra utáni szünetben kötelező kimenni az udvarra, ez egy amolyan "nagy szünet". Mielőtt csatlakozom a többiekhez rápillantok az órarendemre. A következő óra pszichológia. Nem tudom, minek kell ez nekünk. Csak fél éves tantárgy, és egy héten egyszer van. Sebaj, mindig is érdekelt a pszichológia. Majd meglátjuk. 

Követve a többieket én is kimegyek az udvarra. Tűz a nap, mintha nyár lenne. Rebeka leül az árnyékba. Olvas. Én nekidőlök a falnak és nézem a diákokat ahogy beszélgetnek és rohangálnak az udvaron. Egyszer elvonul előttem Patrícia, Kitti és Roli. Roli középen van, úgy öleli át a lányokat. Bal oldalról Patríciát, jobb oldalról Kittit. De aztán "véletlen" lecsúszik a keze és megmarkolja a feneküket. A lányok erre persze felsikoltanak, aztán mindketten adnak egy csókot Rolinak. Hánynom kell. Igazi kis ribancok. Fogadjunk, hogy ma már hármasban együtt fognak az ágyban hancúrozni. Talán a két csaj még terhes is lesz. Vihorászva elmennek előttem én pedig tovább bámulom a tömeget. Boldogok. Felszabadultak. Szabadok. Irigylem őket.

-Szia!-szólít meg hirtelen egy mély, öblös férfi hang. Sikoltok egy halkat és oda fordulok. Egy tanár az.

-Óh, elnézést...-mondom a levegőt kapkodva-Kicsit ijedős vagyok. 

-Miért, talán ijesztően nézek ki?

-NEM! Dehogy, csak nem vettem észre hogy ide tetszett jönni.-mentegetőzök tovább. Egyébként a pasas tényleg nem ijesztő. Magas, vékony pasi szemüveggel, kissé szétálló hajjal. Az arca sem ijesztő.

-Jól van, nyugi, csak vicceltem!-mondja mosolyogva.-Tóth Barnabás vagyok-nyújtja a kezét.

-Fekete Viktória-mutatkozom be és kezet fogunk. 

-Nos, Viktória, ha talán nem néznél olyan sok horrorfilmet, nem lennél enyhén paranoiás.-döbbenten nézek rá. Tényleg iszonyat sok horrorfilmet szoktam nézni. Áh, biztos csak tippelt.-Melyik a kedvenced?-kérdezi.

-Hát nehéz a választás-mondom-Igazi kedvencem nincs.

-Dehogy nincs!-mondja-Hadd tippeljek! Fűrész, Paranormal Activity esetleg Texasi láncfűrészes?-na ezen már kissé jobban ki vagyok akadva.  Ez a három széria a kedvencem. Na jó, mondjuk ezek a leghíresebb horrorfilmek, szóval nem volt nehéz kitalálni.

-Hát... Akkor legyen a Fűrész. Bár a Psycho-t is szeretem.

-A Hitchcock félét?

-Aha

-Ja, azt én is szeretem. Imádom Hitchcock filmjeit. Nagy rendező volt. De nem kapott Oscar-t. Nincs igazság-mondja sajnálkozva.

-Nincs hát.-válaszolok.

-Van testvéred?

-Nincs.

-Milyen színű a szobád?-Ez miért érdekli??? Sebaj, azért válaszolok. Nem akarok bunkó lenni.

-Kék.

-Szüleid mivel foglalkoznak?

-Nem tök mindegy magának??-most már tényleg ideges vagyok. Miért érdekli annyira ezt a pasit az életem?

-Veled van valami zűr, ugye?

-Hogy mi?-kérdezek vissza értetlenül.

-Zűr. Tudod, gond, probléma.

-Igen, tudom mit jelent!-mondom kissé ingerülten. Utálom ha hülyének néznek.-De nem vagyok beteg, ha arra gondol.

-Nem, nem arra gondolok! Úgy értettem, hogy történt veled valami, nem? Elég depressziósnak tűnsz.

-Depressziós? És ezt mégis miből gondolja?

-Hadd ne soroljam. Szereted a sötét színeket. Imádod a horrort. Nem sok mai 15 éves lány szereti a horrort. Nem szeretsz magadról beszélni. Szűkszavú vagy. Nem beszélgetsz a többiekkel, tehát magányos típus vagy. Nem olyan vagy, mint a többi 15 éves lány.-na most már tényleg ki vagyok akadva. Ezt ennyi beszélgetésből megállapította?

-Jó, de.... Ettől még nem....-szólni se tudtam. Mégis ijesztő ez a pasi.

-Nem kell válaszolnod. De igazam van, nem?

-De....-mondom-Megadom magam. Kész. Maga nyert.-mintha egy kis önelégültség látszana az arcán. 

-Én most megyek. Bekapok valamit.-mondja, és el is indul. Utánakiáltok. 

-Maga valami médium? Mint a sorozatból a Mentalista?-visszafordul. 

-Valami olyasmi!-mondja vigyorogva-Majd meglátod!-és elsétál. Hát ez érdekes volt-gondolom. Áh, felejtsük el az egészet. Újra nekidőlök a falnak és tovább nézem a tömeget. Az a srác aki tegnap utoljára érkezett felém integet. Tuti hogy nem nekem. Ám amikor továbbra sem hagyja abba körülnézek. Vajon kinek integet? Mikor visszafordulok még mindig nem hagyta abba. Magamra mutatok és tátogni kezdem: "Én?" Bólint, és int, hogy menjek oda. Odasétálok.

-Szia! Dani vagyok.-köszön mosolyogva. Az a mosoly... Gyorsan észhez térek és visszaköszönök. 

-Szia! Én Viki.-ott van egy barátja is.

-Ő Attila.-mutat rá. Attila csak mogorván int nekem egyet.

-Mit beszélgettél az előbb azzal a tanárral?-kérdezi érdeklődve Dani.

-Hát igazából semmi különöset. Magamról faggatott. Az életemről. Azt se tudom, ki volt. Csak annyit mondott hogy Tóth Barnabásnak hívják. Ennyi.

-Ah, persze, a jó öreg Barnabás! Analizált téged. Mindig ezt csinálja.

-Analizált???-kérdezek vissza meglepődve.

-Igen. Ezt szokta csinálni. A bátyám ide jár, tőle tudom.

-Jó, de mégis ki ez az ember?

-A pszichológia tanár.-"Basszus!"-gondolom. Persze, hogy nem gondoltam erre? Szuper...

-Igen? Atya ég...

-Ne aggódj! Ezt mindig csak heccelésből csinálja. Nem gondolja komolyan!-nyugtat meg Dani.-Még nem láttalak ezen a környéken. Új vagy itt?

-Igen, most költöztünk ide.

-Melyik utcába?

-József Attila. Kint van a város szélén.

-Ó, igen. Az szép környék. Jó csendes.

-Igen, az. Szeretek ott lakni.

-Arrafelé van egy erdő. Jártál már ott?

-Nem, sajnos még nem.

-Mindenképp menj el. Nagyon hangulatos!-mondja mosolyogva.

-Oké, mindenképp elmegyek-válaszolom. Ebben a pillanatban becsengetnek. Mindenki a bejárat felé indul. Mi is. Belépünk a terembe és leülünk. Már előre félek a pszichológiaórától. Remélem nem említi meg. Égés lenne. Benyit a tanár. Felállunk, köszönünk, leülünk. Mindenki újra bemutatkozik. Mikor hozzám érünk csak annyit mondd: "Veled már volt szerencsém találkozni". Erre én vigyorgok mint egy hülye és elkezdem a bemutatkozást. Mikor a "melyik iskolából jöttem?" kérdésre válaszolok közbeszól.

-De hát az is gimnázium.-mondja meglepetten-Miért váltottál iskolát? Költözni is kellett, hiszen az másik városban van.-na ettől a kérdéstől féltem. Mit mondjak? Az igazat nem lehet.

-Hát... Mert...-ki kell találnom valamit-Őőő apukám új állást kapott errefelé.-ugrik ki a fejemből-Ezért kellett költözni.

-Aha.-mondja a tanár. Látszott, hogy nem hiszi el.-Akkor menjünk tovább. Lássuk az ikreket!-megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Hálás vagyok amiért menekülni hagyott és nem faggatott tovább. Huh. 

Hamarosan vége az órának. Ezután még lesz angol, matek és biosz. Ugyanúgy bemutatkozással telnek az órák. Tanítás után, amikor kilépek az iskola kapuján teleszívom levegővel a tüdőmet. Por, benzinszag és enyhe rohadt hús illat kevereg benne. "Ez jár a várossal"-gondolom és elindulok haza.