5. fejezet: Érzések

Eleinte alig veszed észre. Ha megkapod, egy szép napon mindentől elmegy a kedved. Semmi se érdekel, sivár minden. De ez a sivárság többé nem múlik el, megmarad s egyre nő. A beteg mind kedvetlenebb, belül mind üresebb, mind elégedetlenebb. Majd lassanként ez az érzés is megszűnik, többé semmit sem érez. Már nem haragszik, nem lelkesedik, nem örül, nem szomorkodik, többé nem tud se nevetni, se sírni. A belsejében hideg lesz, már nem tud szeretni senkit. Ha idáig jut, a betegség gyógyíthatatlan. 

~Michael Ende 

 *Otthon*

Megszólal az ébresztő. Hétfő van. Ma 7 órám lesz. A hátamra fordulok és a plafont kezdem bámulni. Még csak egy hét telt el az iskolából, de máris utálom. Az osztályom nagy része egy bunkó paraszthordának felel meg. Persze vannak normális, barátságos emberek is, de igen kevesen vannak. A magyartanár valami borzalom. Egy oldalt se haladtunk. Mindig az életéről beszél. Hogy a fiának ma van az óvodában műsora, meg ilyenek. A töritanár se egy álom. Egész órán csak pattog és magyarázza az anyagot mindenféle szakszavakkal vegyítve. Nem igazán zavarja, hogy senki sem érti, mit beszél. Az óráján olyan hangzavar van, mint szünetben. Mindenki beszél mindenkivel. Egyszer már nagyon elege lett és íratott egy röpdogát. Mindenki beszélt. Roli kirakta a tankönyvet a padjára, abból nézte a válaszokat. A tanárt ez nem zavarta. A tesitanárról ne is beszéljünk. Folyton ordítozik. Mindenki rühelli. Mondjuk a matek meg kémiatanár elég rendesek. Jól is tanítanak. Velük nincs baj.

Mint minden osztályban, a miénkben is kezdenek kialakulni a "klikkek". Mindenkinek megvannak a maga barátai. Kinga és Zsófi; az ikrek. Nagyon jól elvannak egymással, de emellett igyekeznek mindenkivel jóban lenni. Aranyos, közvetlen lányok. Zsófi az idősebb-2 perccel. Kicsit mogorvább Kingánál, de ettől függetlenül még nagyon jó fej. 

Patrícia és Kitti; a két ribanc. Mindenki utálja őket, mindenen vihognak, állandóan az eszüket játsszák. 

Adél és Gréta; az elválaszthatatlan barátnők. Mindenhová együtt mennek, mindent együtt csinálnak, képtelenek elszakadni egymástól. Ez néha egy kicsit idegesítő, de nem vészes.

Nóri és Zsuzsa; ők nincsenek igazán jóban, csak azért vannak egymással, mert máshová nem tudtak becsatlakozni. Nóri csúnyácska lány, de nagyon jó tanuló. Zsuzsa az a fajta lány, aki minden tanárnak benyal, pedig elég rossz tanuló. Senki sem szívleli ezért. Patrícia és Kitti úgy jellemzi őket, hogy "a kitaszítottak".

Végül én és Rebeka. Mindketten csendes, magányos típusúak vagyunk, ezért jól kijövünk egymással. Szinte mindenben egyetértünk. Mindketten jó tanulók vagyunk. Patrícia és Kitti persze rögtön ránk ragasztotta a "stréber" jelzőt, de nem igazán érdekel minket. Miért kell lestréberezni azt, aki csak szimplám jól tanul, vannak életcéljai, és nem akarj a az utcán végezni? Sose értettem.

Térjünk át a fiúkhoz. A zsák megtalálta a foltját. Foltjait, ha helyesen akarunk fogalmazni. Roli összebarátkozott Bencével és Zolival, akik mindenhová követik őt, úgy öltözködnek, és úgy is viselkednek, mint Roli.Roli egyszerre két vasat tart a tűzben: Patríciát és Kittit. A lányok talán még élvezik is, hogy közös pasijuk van.

Dávid és Krisztián; legjobb haverok. Mindenben egyet értenek. Nincs velük semmi gond, normálisnak tűnnek.

Tibor és Péter; az osztály legjobb tanulói. Szemüvegesek és... hát fogalmazzunk úgy, hogy nem valami jóképűek.

Dani és Attila; ők is nagyon jó barátok. Attila elég mogorva. Biztos van oka rá. Dani... hát ő nagyon jóképű. Ezt nem szabadna mondanom. Áh, hagyjuk.

Tehát ez az osztályom. Felét utálom. Bár én ilyen vagyok. Általában mindenkit utálok, aki okot ad rá.

Ránézek az órára. Basszus! 7 óra!!! Fél óra késében vagyok. Gyorsan lezuhanyozok, felöltözök. 7:20 Most nem reggelizek. Sietnem kell, ha nem akarok elkésni. Olíviának nem is köszönök. Felkapom a táskámat és kirohanok az utcára. Az egész utat futólépésben teszem meg. Mivel az iskola elég messze van, az út végére elfáradok és leizzadok. Felesleges volt megfürödnöm. 7:50-re beérek. Huh. Ezt is megúsztam. Igyekszek lecsillapítani a zihálásomat, mielőtt belépek a terembe. Nagyjából sikerül is. Bemegyek és leülök a helyemre. Rebeka nem ül a padban. A táskája sincs itt. Lehet, hogy beteg? Előveszem a telefonomat és megpróbálom felhívni. Kicsöng, de nem veszi fel. Megkísérlem még egyszer. Semmi. Ebben a pillanatban becsengetnek. Vállat vonok és elrakom a telefont. Órák után majd újra megpróbálom. Mi is lesz az első óra? Kémia. Nem olyan gáz. Szeretem a tanárt. Mire előpakolom a cuccom pont bejön. Felállás, köszönés, leülés. 

-Mindenki vegyen elő egy darab papírt!-mondja. Erre mindenki elkezd rinyálni, hogy ne írjunk. Én nem. Én megtanultam. Mint általában. Miután elhalkult a nyafogás kiosztja a feladatokat. Rövid. 5 kérdés. Senki sem hal bele. Elkezdjük írni. Egyszer csak Rebeka lép be a terembe. Szomorúnak tűnik. A szeme piros. Talán sírt? Leül mellém. Halkan köszön. Ő is kap egy feladatlapot. 10 perc múlva mindenki beadja. Az óra hátralévő részében a halmazállapot változásokat vesszük. Ez igazából csak ismétlés. Semmi újat nem mondd. Kicsengetnek. Mindenki kimegy. Rebekához fordulok:

-Miért késtél? Kétszer is hívtalak, de nem vetted fel.

-Hát...-mondja szipogva-Családi ügy.-rám emeli  hatalmas, barna szemeit. Könny csillog bennük.

-Mi történt?-kérdezem. Nagyon sajnálom szegényt. Bármi is van, biztos nem annyi, hogy Harry Styles-nak a One Direction-ból barátnője van.

-Apukám beteg.-itt sírva fakad.-Rákos. Meg... meg fog halni.-a zokogás miatt alig tud beszélni. A nyakamba borul és tovább sír. Nem tudom, mit kéne csinálni, mit kell ilyenkor mondani. Inkább nem szólok semmit, csak megölelem. Orromat megcsapja a narancs illatú samponjának az illata.
Nem tudom mennyi ideig sírt. Talán egy percig. Talán tovább. Nem is érdekelt. Örültem, hogy valaki bennem talál vigaszt. Szegény Rebeka. Nagyon rossz neki. Ha van valaki, aki megérti, akkor az én vagyok. Miután abba hagyja a sírást némán mered maga elé. Tudja, hogy az élete már sosem lesz olyan, mint régen. A további órák unalmas telnek el. Semmi sem történik. Mintha megállt volna az idő. Pedig nem. Bármi történik, az idő kegyetlenül megy tovább. A Föld tovább forog. Az emberek ugyanúgy élik az életüket. Akár veled, akár nélküled. Egy ember halála jelentéktelennek tűnik, de nem teljesen az.

Van egy film. A holló. Abban ezt mondják: Akkor nősz fel igazán, amikor rájössz, hogy meg fogsz halni. És ez így igaz.