10. fejezet: Hidegség

Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.

~Született feleségek c. film

December első hete. Hamarosan vége a sulinak. Már mindenki tűkön ülve várja. Az egész osztálynak elege van az iskolából meg a tanárokból. Meg lehet érteni.
Még nem esett hó. Az időjárás jelentés szerint nem is fog esni mostanában. Reméljük tévednek.

*Suliban*
Lassan vonszolom fel magam a lépcsőn. "Már csak három hét!" biztatom magam, de nem igazán jön össze. Semmi kedvem az egészhez. Semmi kedvem élni.
Benyitok a terembe és kedvetlenül leülök. Tovább hallgatom a zenét. Rebeka nincs itt. Mostanában mindig későn jön. Biztos az apja miatt.
A zenére koncentrálok mikor Dani megszólít. Kissé megijedek.
-Szia!-mondja szokás szerint mosolyogva. Először ijedten nézek rá, majd én is köszönök.
-Szia!-mondom.
-Megijesztettelek?
-Kicsit... De én mindentől megijedek. Kissé paranoiás vagyok.-mondom.
-Paranoiás?-néz rám értetlenül. Ne már, hogy nem tudja mit jelent...-Mindegy.-tereli másfelé a témát.-Azért jöttem mert meg akartam kérdezni, hogy szilveszterre elígérkeztél-e már valahová.
-Hogy mi? Hogy érted?-kérdezem.
-Úgy értem meghívott már valaki új évi bulira?-böki ki végül egyenesen. Kicsit meglepődtem. Engem miért hívnának meg egy buliba? Főleg egy fiú...
-Hát...-kezdem tétován-Igazából még nem. De még van egy hónap addig.
-Tudom-mondja-De lenne kedved elmenni egy buliba?
-Őőő-kicsit bizonytalan vagyok. Mit mondjak?-Végül is miért ne.-nyögöm ki végül.
-Oké!-mondja. Mintha örülne a válaszomnak.-Akkor meghívlak hozzánk. Szervezek egy bulit. Nálunk lesz. Van hely, nagy a lakás. Ha akarsz hozhatsz ismerőst is, a régi sulidból, vagy akárhonnan. Az egész osztály ott lesz. Meg ugye akiket még hoznak.
-Jó. Köszi, hogy meghívtál. Nem tudom, hogy elmehetek-e. Majd meglátjuk.
-Oké.-mondja.
-És mégis hol laksz?-kérdezem
-Ó... Nem adtam meghívót?-kissé zavarban van-Bocsi, máris jövök-elmegy a padjához és egy borítékkal tér vissza.-Ebben minden benne van.
-Köszi!-mondom, és elmegy. Kinyitom a borítékot és kiveszem a meghívót. Nagy arany betűkkel egy BUÉK felírat virít rajtam háttérben tűzijátékkal. Kicsit furcsállom, hogy meghívott. Nem gondoltam volna. Vajon elmenjek? Nem tudom... Az eszem azt súgja, hogy ne, de a szívem szerint meg... Áh, mindegy.
Ebben a pillanatban beront az osztályfőnök és szokása szerint tapsol egy hangosat.
-Gyerekek! Le az aulába! Ott mond a diákönkormányzat vezetője pár szót!
-De mégis miről?-kérdezi nyávogva Patrícia aki látszólag nem örül, hogy fel kell állnia.
-Majd meglátod.-válaszol a tanár. Patrícia nagy nehezen feltápászkodik, majd Rolival és Kittivel az oldalán elindul. Miután mindenki összegyűlt az aulában, egy tizenegyedikes srác kiáll a mikrofon elé és elkezd beszélni.
-Üdv mindenkinek!-kezdi.-December első hete van, azaz elkezdődött advent időszaka. Ilyenkor mindenki magába száll, és tiszta szívvel várja a karácsonyt.
-Süket duma-súgja oda Patrícia Kittinek.
-Ez azt is jelenti, hogy három hét, és vége az iskolának. Elkezdődnek a királyválasztások, és a kilencedikesek beavatása-Juhú... gondolom lelkesen. Jönnek a szívatások.-A királyválasztás során el kell döntenetek, hogy a 12. A, B vagy C-re szavaztok. Az eredmény a suli bulin fog kiderülni. Az egész iskolát kiplakátoltuk a buli részleteivel, bárhol meg lehet nézni. Egyenlőre ennyi. Most pedig gyújtsuk meg az első adventi gyertyát!-fejezi be a mondandóját. Ezután énekek és versek következnek, majd meggyújtják a gyertyát. Aztán mindenkit visszaküldenek a termükbe.
-Ezért kellett lejönni?-kezdi el a nyavalygást Patrícia. Elegem van már belőle. Állandóan csak hisztizik, semmi nem jó neki.
Miközben a lépcsőn kullogok felfelé Dani beáll mellém.
-Eljössz?-érdeklődik.
-Hová?-kérdezek vissza.
-Hát a suli buliba!
-Ja, hogy oda. Nem igazán tudom. Még nem voltam ilyesmin.
-Gyere el!-kérlel.
-Te eljössz?
-Igen. Tudod, a bátyám ide jár. Ő azt mondja, ezek a bulik mindig jók, hogy mindenféle vicces program van. Gyere el légyszi!-kissé meglepődök. Ennyire akarja, hogy elmenjek?
-Majd meggondolom.
-Oké!-mondja vidáman és előre megy. Jó fej ez a Dani-gondolom. Mikor beérek a terembe Rebeka ott ül a padban lehajtott fejjel. Szomorúnak tűnik. Rögtön a legrosszabbra gondolok. Leülök mellé, mire ő felemeli a fejét. A szeme vérvörös.  Könny csillog benne.
-Meghalt-mondja fojtott hangon. Arcán egy könnycsepp jelenik meg. A nyakamba borul és sírni kezd.


Suli után hazafelé tartok. Rebeka szóról szóra elmondta, hogy történt. Szörnyű volt hallgatni. Az apja szinte a  karjában halt meg. Rebeka ott ült az ágya mellett. Az apja utoljára azt mondta neki, hogy büszke rá és szereti. Aztán leállt a szíve. Meghalt. Elment. Végleg.
Látni, ahogy egy emberből elszáll az élet. Látni, ahogy a szemében kihuny a fény, ahogy kileheli a lelkét. Nincs ennél szörnyűbb dolog. Pláne ha a szerettedet látod meghalni.
-Héj, várj meg!-kiált utánam valaki. Hátrafordulok. Dani az. Utolér.
-Mi történt Rebekával?-kérdezi.-Láttam, hogy sírt.
-Ne haragudj, megígértem, hogy nem mondom el senkinek.
-Oh, hát persze. Megértem.-mondja. Egy ideig csendben állunk egymással szemben.
-Ne haragudj, nekem sietnem kéne. Tudod, sokat kell tanulni. Szia!-mondom végül és elindulok.
-Várj!-megállok és megint visszafordulok.
-Esetleg... Nem lenne kedved eljönni velem moziba? Nem most, hanem majd hétvégén. Biztos van valami jó film.-mondja.-Persze én állom.-elgondolkozok. Mit mondjak?
-Hát... Ne haragudj, nem érek rá.-válaszolom végül.-Mint mondtam, sokat kell tanulnom.
-Oh.-mondja. Csalódottnak tűnik.-Kár... Jó lett volna. Akkor szia!-köszön és elviharzik. Kissé elbizonytalanodok. Jól tettem, hogy nemet mondtam? Fogalmam sincs.
Úgy tűnik képtelen vagyok helyesen dönteni.