2013. június 12., szerda

12. fejezet: Miért?

Én nem hiszek azokban a tévémesékben, amikor két ember találkozik, és egy pillanat alatt megszeretik egymást, mindketten szabadok és lelkesek, és egyiküknek sincsenek előzetes kételyei és aggályai. 
~Javier Marías
Utálom magamat.
Utálom Danit.
Utálom az egész életemet.
Meg ezt a szerelemet is.
A lehető legtöbb mindent elkövettem azért, hogy ne legyek szerelmes. Erre most tessék. Egy óvatlan pillanat, és közel engedtem őt magamhoz. Pedig csak egy tánc volt...
Hogy miért nem akarok szerelmes lenni? Egyszerű. Több oka is van. Egy: nem tart örökké. És amikor vége van, fáj. Én egész életemben menekültem a fájdalom elől.
Kettő: amikor legutóbb szerelmes voltam-mit voltam szerelmes? Csak tetszett az a srác egy kicsit...-csúnyán megjártam. Nem akarom újra átélni.
Három: látom a veszekedő szülőket, akik tönkreteszik ezzel gyermekük életét. Nem akarok én is közéjük tartozni.
Tehát ennyire egyszerű. De akkor miért történt ez velem? Testem minden porcikája azt ordítja: "Te hülye! Neked ezt nem szabad! Nem eshetsz bele csak úgy valakibe!" De a szívem úgy tűnik erősebb...
De miért is tűnődöm ezen? Ha ez tényleg szerelem, olyan marha sok mindent nem tudok ellene. Úgy is el fogom magamtól taszítani Danit. Elhatároztam. Meg egyébként is; egyáltalán nem biztos, hogy ő is ugyanazt érzi, mint én. Nem is baj. Eggyel kevesebb probléma. És így legalább nem fog keni fájni, amikor nemet mondok...
Jaj ne! Hiszen a buli... Megígértem, hogy elmegyek. Mit fogok ott csinálni? A "nagy beszélgetést" nem kerülhetem el... Vajon így is elmenjek? Majd azt hazudom, hogy beteg vagyok... Hazugság! Utálom ezt a szót, ezt a dolgot. Nem szeretek hazudni, de a helyzet sokszor megkívánja. De most nem muszáj hazudni. Így is egy nagy hazugság az egész életem... Akkor mi legyen? Elmegyek... Nekem már úgyis teljesen mindegy. Az életem egy nagy rakás szar. Semmit se ér. Teljesen haszontalan. Nem is értem, miért éltem túl azt az éjszakát...
Tehát elmegyek a buliba. Csak nem lesz olyan kellemetlen! Átéltem már ennél sokkal rosszabb dolgokat is...
Mennyi az idő? Éjszaka 11. Ideje lenne aludni. Az alvás fontos. Pihentet és regenerál. Átöltözök, befekszek az ágyba és nyakig betakarózok. Hideg van. Szinte látom a leheletemet a levegőben. Még sokáig nem alszok. Csak tépelődök magamban. Gondolkozok. Miért történik ez velem? Miért lettem hirtelen szerelmes? Miért történtek velem azok a dolgok, amik ilyen zárkózottá, szomorúvá tettek? Már nagyon sok ideje gondolkozom ezen. Anyukám hitt Istenben. Ő azt mondta, Isten segít és véd minket. Vigyáz ránk, mindig a legjobbat akarja nekünk. Ebben erősen kételkedem. Ha Isten valóban létezik, miért szánt nekem ilyen akadályokkal, szenvedéssel teli sorsot, életet? Nem értem. Soha nem fogom megérteni Istent. Utálom Istent. Áh, nincs is Isten...
Még hajnali 2-ig nem tudok aludni. Csak forgolódok és jár az agyam. Csak egy egyszerű kérdés kering benne körbe-körbe fáradhatatlanul, de nem tudom megválaszolni: Miért?


5 megjegyzés:

  1. ez nagyin jó e kiváncsi vagyok mi lesz vele meg Danival :)♥

    VálaszTörlés
  2. Kint vagy a Blogcseréknél :)

    VálaszTörlés
  3. mi kor lesz fent a következő?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még ezen a délután, csak eddig beteg voltam és géphez se jutottam nagyon :P

      Törlés