2013. június 28., péntek

18. fejezet: Meghívás

A valóságban egy szerelemnek lehetségesnek kell lennie. Lehet, hogy nem talál azonnal viszonzásra, de csak akkor képes életben maradni, ha legalább van rá remény - bármilyen távoli is -, hogy meghódíthatjuk a szeretett lényt.
Paulo Coelho

Április 22, péntek. Egy átlagos nap. Minden pénteki nap a várakozás émelyítő mámorában telik: utolsó nap ezen a héten a suliból, utána két nap hétvége. Mint mindenki, én is imádom a pénteket. De most nem csak a  hétvége miatt várom, hogy elteljen. Holnap április 23-a van: a születésnapom.

*Otthon*
Öt óra harmincnégy perc van. Még fél órát nyugodtan aludhatnék, de nem tudok visszaaludni. Az álomvilág nem tud visszarántani a képzeletbeli világába, ami olykor csodás, olykor pedig nem. A rémálmok már egy ideje nem kísértenek, úgyhogy egészen megszerettem aludni. Eddig mindig féltem álomra hajtani a fejem, mert attól tartottam, hogy újra megjelenik a gyilkos az álmomban... Régebben, mikor még nagyon sűrűek voltak a rémálmaim, azt hittem, esetleg megőrültem. Olívia el is vitt egy pszichológushoz. Nem mondta, de szerintem titokban azt remélte, hogy örökre bezárnak egy elmegyógyintézetbe. De nem tették. A pszichológus azt mondta, egy olyan trauma után, amit átéltem normálisak a rémálmok. 
"-Az se lenne furcsa, ha tényleg megőrülnél-mondta, miközben a kis füzetébe jegyzetelt-Felírok neked egy altatót. Ez elég erős, úgyhogy lefekvés előtt csak egyet szabad bevenni.
-Mi történne, ha esetleg többet vennék be?-kérdeztem. Erre szúrósan rám nézett a szemüvege felett. Tudta, miért kérdezem. 
-Viktória-mondta, miközben levette a szemüvegét és letette az asztalra a jegyzetfüzete mellé.-Igaz, hogy nagyon nagy traumát éltél át, ami bárkit megtörne, de te kivételesen erős vagy. Én hiszek abban, hogy le tudod győzni a múltad démonjait.
-A múltam démonjait? Maga valami író?-kérdeztem ridegen, mire sóhajtott egyet.
-Ezzel arra akarok rávilágítani, hogy túl tudsz ezen lépni. Figyelj rám.-mondta erős hangsúllyal-Az öngyilkosság, nem megoldás.-Ezután szótlanul néztünk egymásra. Fagyos hangommal én törtem meg először a csendet.
-Akkor megkapom az altatót?
-Igen, de csak akkor, ha megígéred, hogy meg sem próbálsz végezni magaddal.-egy ideig hallgattam, és gondolkoztam. Attól, hogy itt most mit mondok, otthon bármit megtehetek, nem igaz?
-Megígérem-mondtam szúrósan.
-Rendben-válaszolt, és elkezdte írni a receptet.-Azért szólok a nagynénédnek, hogy figyeljen, mennyit veszel be egy nap.-erre a mondatra gonoszan felröhögtem.
-Szerintem még örülne is, ha kinyírnám magamat.
-Tori, ezt...
-Ne merjen még egyszer Torinak hívni!-szakítottam félbe, miközben dühösen felálltam a székből.
-Rendben.-próbált megnyugtatni-Kérlek, ülj vissza.-leültem és igyekeztem megnyugodni-Akkor..."
Hirtelen megcsörrent a telefonom, ezzel visszahúzva engem az emlékek ködös világából a valóságba. 
-Haló?-szóltam bele álmos hangon.
-Szia!-szólt bele egy ismerős fiú hang-Dani vagyok!
-Szia! Te ilyen korán fent vagy?-kérdezem meglepetten.
-Igen. Esetleg felébresztettelek?-kérdezi aggódva.
-Nem, már régen fent voltam. Miért hívtál?
-Csak azért, hogy most nem tudlak megvárni a zebránál. Még el kell intéznem valamit, majd a bátyám bevisz kocsival. Nem baj?
-Nem, dehogy! Akkor majd a suliban találkozunk.-mondom. Kicsit csalódott vagyok. Már megszoktam a reggeli beszélgetéseket.
-Igen. Akkor szia!-köszön el végül.
-Szia!-mondom, majd leteszem. Ránézek az órára. 6:07. Ideje indulni.

*Suliban*
Furcsa, most így több mint három hónap után egyedül felmenni az iskola keskeny lépcsőin. Már megszoktam a reggeli ölelést, puszit. De ma reggel ez hiányzik. Ugyan már, majd megölel az osztályban...
Te jó ég, hányas teremben is leszünk? Nem lehetek ilyen hülye... Előveszem az órarendemet és megnézem: 16. Jaj, ne már... Feleslegesen mentem fel a másodikra. Visszabattyogok az elsőre és belépek a terembe. Rebeka azonnal felém rohan.
-Boldog szülinapot!-mondja vigyorogva, miközben a nyakamba ugrik.
-De csak holnap lesz. És egyáltalán, honnan tudod, hogy mikor van a szülinapom?-kérdezem meglepetten.
-Facebook.
-Ja, tényleg...
-És tudom, hogy holnap lesz, de holnap szombat van, és akkor nem találkozunk, mert nincs suli, így hát most hoztuk el neked az ajándékaidat.
-Hoztátok? Többen hoztatok?-kérdezem értetlenkedve.
-Igen, de gyere már!-mondja és elkezd a pad felé ráncigálni, ahol négy csomag várja, hogy kinyissam. A pad körül Gréta, Adél és az ikrek várnak rám izgatottan.
-Először én!-tolong előre Gréta.-Boldog szülinapot!-mondja, és átnyújt egy dobozt. Elrebegek egy "köszönömöt", majd belenézek a dobozba. Egy gyönyörű ezüst nyaklánc, kövekkel kirakva.
-Tetszik?-kérdezi az arcomat fürkészve.
-Igen, nagyon! Köszönöm szépen!-mondom és megölelem.-Egy vagyon lehetett!
-Á, ne is törődj vele!-mondja. Ezután a lányok sorra nyújtják az ajándékaikat. Rebekától egy könyvet kapok, amit már nagyon régóta szerettem volna: Dan Brown: Angyalok és démonok. Adél egy napszemüveget és egy fülbevalót vett nekem, az ikrektől pedig parfümöt és pár körömlakkot kapok.
-Köszönöm lányok! Nagyon szuper mindegyik!-mondom, és sorban megölelem őket. Ebben a pillanatban be is csengetnek. Mindenki a helyére megy, a tanár pedig bejön. Már éppen elkezdené az órát, amikor Dani lép be az osztályba.
-Elnézést a késésért tanárnő!-mondja és a helyére megy. A tanár rosszallóan néz rá, de nem szól semmit. Az óra szokás szerint unalmasan telik el. A kicsengetés felszabadítóan hat ránk, mint mindig. A szünetben Dani jön oda hozzám:
-Szia!-mondja és megpuszil.
-Szia! Mi volt az a sürgős elintéznivalód?-kérdezem.
-Áá semmi különös...-mondja titkolózva.-Látom jó sok ajándékot kaptál.-tereli el a szót.
-Igen.-válaszolok mosolyogva.
-Én még nem hoztam semmit, de holnap ráérsz?
-Gondolom... De miért?
-Átjöhetnél hozzánk megünnepelni a születésnapodat. Persze ha a szüleidnek nem baj...
-Nem, azt mondták ma fogjuk megünnepelni-újra hazudok... Szuper. 
-Akkor háromra érted mennénk, jó? Nálunk is aludhatsz.-ez a kissé meglep. Úgy értem, ha egy fiú és egy lány együtt alszik... Á, biztos nem.
-Ha szüleidnek nem baj...
-Nem lesznek otthon-mondja. Jaj...
-Akkor rendben. Háromra kész leszek.
-Szuper!-mondja vidáman és a helyére megy. Ekkor újra becsengetnek. Az órán nem tudok figyelni. Gondolkozok. Ott aludni Daninál? Furcsa lesz. Mi van ha le akar velem feküdni? De... Én még nem állok készen. Azt hiszem... Vagy mégis? Nem tudom. Ha tényleg azt akarja, majd eldöntöm akkor. Te jó ég... Már megint mi lesz ebből?

***
Sziasztok!
Ez a rész nem lett annyira hosszú, és szerintem annyira jó se... De majd eldöntitek! Itt-ott valamiért fehérrel ki van emelve pár rész. Nem tudom, ez mitől van, átállítani se tudtam...
Az a helyzet, hogy a blog vége felé haladunk. A tanév végével a történetnek is vége lesz. Még körülbelül 3-4 fejezetet tervezek, de majd meglátjuk, mennyi lesz még. Mindenesetre örülök, hogy velem tartottatok és olvastátok a blogot :) Sokat jelent ez nekem! Ezután persze lesz még egy blogom, majd  belinkelem az utolsó fejezet után :)
És így a vége felé úgy döntöttem, bemásolom nektek az első kis írásomat. Ezzel kezdtem el az írást. olvassátok el, írjatok kommentbe véleményt, remélem tetszik! És légyszíves ne lopjátok el! :)
Következő fejezet újabb kommentekért cserébe lesz. 
Jó olvasást!
Üdv: A szerkesztő <3

***
Itt az első írásom: 
KARÁCSONY

    Tudom, hogy most azt gondoljátok, hogy a boldog karácsonyi ünnepekről fogok írni. Arról, hogy milyen szépen ragyog a karácsonyfánk, hogy mindenki nagyon boldog, és arról, hogy mennyi ajándék várt Szenteste a fa alatt. De nem. Azért nem erről írok, mert nálunk nem ilyen a karácsony. Inkább elmesélem azt, hogy a szüleim egész nap veszekedtek, hogy én egész nap sírtam, és azt, hogy ez nálunk nem a szeretet ünnepe. Éppen ellenkezőleg; a gyűlöleté.
     Mindig a fenyőfa vásárlásánál kezdődik a pokol. Anyukám mindig apukámra és rám bízza a vásárlást. Azt mondja, hogy azt válasszuk ki, ami nekünk tetszik. Megvesszük, és hazavisszük. Persze neki nem tetszik. Elkezd velünk kiabálni, hogy miért vettük meg nélküle. Mi meg csak állunk. Tűrünk.
     Másnap már nem szid minket. Azt parancsolja, hogy díszítsük fel nélküle, mert neki nincs kedve. Először az égőket rakjuk fel milliméter pontosan, hogy neki tetsszen. Persze hiába minden próbálkozásunk, mert neki semmise jó. Ordítás… Amikor már nem bírom tovább, felkapom a csizmámat és a kabátomat, és sírva kimegyek az utcára. Ahogy benézek a házak ablakán látom, hogy a nappalikban ott csillog a karácsonyfa, és a gyerekek fülig érő mosollyal az arcukon segítenek édesanyjuknak a mézeskalácssütésben. És akkor elgondolkozom, hogy nálunk miért nem ilyen szép a karácsony? Miért nem boldog mindenki? Miért a gyűlölet és a veszekedés nehezíti a levegőt, miközben szeretet is lebeghetne benne? Újra kitör belőlem a zokogás…
     Ma van karácsony napja. Tegnap amikor hazaértem a karácsonyfa már nem állt a nappaliban, hanem az udvaron hevert. Anyukám nem szólt semmit hozzánk. Este elindulunk a templomba. Anyukám nem jön velünk, mert utál templomba járni. Én verset mondok.
     Amikor hazaérünk, a karácsonyfa helyén várnak az ajándékok. Egy zsebnaptár, meg néhány füzet. Ha más lenne az alaphangulatom, akkor ugrálnék örömömben. De így nem. Csak üresen bámulok magam elé, és a többi gyerekre gondolok, akik most a legboldogabbak. Vacsora után felmegyek a szobámba. Zokogva fekszem le a jéghideg, bevetetlen ágyra. A magány és a szomorúság fagyos ölelésben tart egészen addig, amíg el nem alszom. Egész éjjel rémálmok kísértenek egy szomorú, lelketlen karácsonyról.
      Persze ez csak egy kitalált történet, de van valóság alapja. Nem is kevés. Mindenesetre azt kívánom, hogy nektek sose legyen ilyen szörnyű karácsonyotok, mint amit leírtam. 
Boldog karácsonyt kívánok! 

5 megjegyzés:

  1. Szerintem klassz rész lett, aranyosak voltak a lányok az ajándékokkal!:) Az egyik barátnőmnek is április 23. a szülinapja.(: Kitalálom! Az utolsó részben fogjuk teljes egészében megtudni, hogy mi történt a szüleivel, meg az előző iskolájában, meg hogy egyáltalán miért ilyen. Ugye?:D Sajnálom, hogy ilyen hamar vége lesz..
    Nagyon tetszik az első írásod! Nem az a tipikus nyáladzás a karácsonyról, ez tetszik! De ugye nem csak ilyen történeteket írsz, amiben valamiért szomorú a főszereplő?:D Eddig Viki, most pedig a történetben.. A következő blogodban boldogabb emberekről fogsz írni?:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett :) hát ami a következő blogomat illeti ott se boldog emberekről fogok ìrni :/ egy lány öngyilkos lesz, és az ő búcsúleveleit fogom leírni, amikből kiderül, miért is lett öngyilkos. De nem tudom, hogy tetszenek az olvasóknak ezek a nem tipikus happy endes történetek... Mèg azt se igazán tudom, mi lesz ennek a vége, de majd eldöntöm

      Törlés
    2. Ami a következő részeket illeti, majd meglátod? ;) de azt, hogy mi történt a règi sulijában már leírtam, mostmár csak a szülei a kérdés.

      Törlés
    3. Olvastad azt a könyvet, hogy '13 okom volt'?:) Ahaaa, azt hiszem, nemsokára mindeen tiszta lesz!:))

      Törlés
    4. Nem olvastam csak hallottam róla :) megtaláltad azt a blogot? XD

      Törlés